fbpx

AZ ASZTMA

Az asztma, vagy orvosi nevén “asthma bronchialis” egy világméretű betegség, az előfordulása pedig sajnos egyre gyakoribb a gyermeknél is. Ön mit tippel, a felnőtt lakosság hány százalékát érinti ez a betegség a világ népességét tekintve?

%

Na, és mi a helyzet a gyermekekkel?

%

Nem semmi igaz?

Magyarországon az “asthma bronchialis” előfordulása 6,1%-ra tehető, amit telefonos felmérések alapján begyűjtött adatokból határoztak meg. A gyermekek asztmáját 86%-ban nagyon korán, már 5 éves kor előtt észlelik, míg a felnőttek 12%-a ismerte a betegségét már gyermekkora óta. 

Ezekből a számokból már levonhatta a következtetést, hogy sajnos a gyerkőcöknél nagyobb ennek az egészségügyi problémának a kialakulásának a kockázata, főleg az allergiás gyermekek körében, vagy azoknál, akiknek a családjában előfordult már korábban asztma, vagy valamilyen allergiás megbetegedés. 

U

Kutatók szerint a betegség kialakulhat akkor is, ha az anya dohányzik a terhesség alatt, de a túlsúlyos, és a forgalmas utak mellett felnövő gyermekek is hajlamosságot mutathatnak rá.

Az asztma a felnőtteknél is jelentkezhet, a kialakulását pedig nagyban befolyásolja az egyén életmódja, és körülményei. 

 

k

Az Asthma and Immunology című szaklapban megjelent friss kutatás szerint a túl kevés, vagy túl sok alvás is negatív hatással lehet az asztmával élő felnőttekre.
A kutatás 1389 asztmás felnőttet vizsgált. A résztvevők 25,9 százaléka naponta legfeljebb öt órát, 65,9 százaléka 6-8 órát, 8,2 százaléka pedig legalább 9 órát aludt – írja az EurekAlert.org tudományos-ismeretterjesztő portál. Az átlagos időtartamot alvókhoz képest nekik nagyobb eséllyel volt az elmúlt évben asztmás rohamuk, illetve száraz köhögésük. .
A túl sokat alvóknál nagyobb volt az esélye annak, hogy légzési nehézségek korlátozzák őket a testmozgásban, más jelentősebb eltérést a normális alvókhoz képest nem talált a vizsgálat.

Samozdravka - légzésszimulátor gyerekeknek

De mi is az az asztma?

Az asztma a tüdőbe vezető főbb légutak krónikus gyulladásos megbetegedése. A légutakat képzelje el úgy, mint egy csőrendszert, melyen át a levegő beáramlik a tüdőbe, majd elhagyja azt. Na, már most, az asztmásoknál ezek a “csövek” érzékenyebbek az átlagosnál. Ami annyit jelent, hogy ha olyan tényezővel találkoznak, amik irritálják őket, akkor összehúzódnak, a falaikban gyulladás képződik, ami tovább szűkítheti légutakat.

Mik az asztma tünetei?

Az asztmát sokszor az asztmás rohammal azonosítják, amikor a beteg befullad, nem kap levegőt, zihál, és inhaláló készülékre van szüksége, de ennél sokkal több arca lehet. A tünetek lehetnek enyhék, de súlyosabbak is. A betegséget elsőként a terhelésre jelentkező nehézlégzés jelzi. 

Sokszor előfordul Önnel, hogy fújtatást tapasztal már sétálás közben is? Ha a válasz igen, akkor jobb, ha minél hamarabb belátja, hogy ez a tünet nemcsak a plusz kilók cipelése miatt lehet. 

Ezenkívül intőjel például, ha a gyermeke nem szívesen vesz részt a fogócskában, mivel a futkározást erős köhögés szakítja félbe.

De ilyen rohamok akár éjszaka is előfordulhatnak, amik szintén az asztmára utalhatnak, ezért sem szabad figyelmen kívül hagyni őket!

Az asztmának több formája van

  • Allergiás asztma – a betegséget egy azonosított allergén okozza, ami bőrteszttel és/vagy a szérumból laboratóriumi módszerekkel kimutatható 
  • Nem allergiás – belső gyulladásos folyamatok miatt lép fel
  • Vegyes típusú – az allergiás és a nem allergiás asztma kombinációja
  • Nem meghatározott eredetű – a betegség oka nem meghatározható, ez az ún. idiopátiás asztma

Hogyan lehet kezelni az asztmát?

Természetesen, ha asztmára hajlamos, akkor jobb, ha nem vár, hanem megelőzi a betegséget. A fizikoterápia (1) , a fizioterápia (2) és az ún. klimatoterápia (3) , az éghajlati gyógykezelés segítenek a megelőzésben.

Az asztmát sajnos meggyógyítani nem tudja a tudomány, de remekül kontrollálható. A légzőgyakorlatok például nagyon jó hatással vannak a betegségre, és még pluszban megerősítik a légzőizmokat is. 

A Samozdrav légzőizom-erősítő készülék rendszeres használata újraszabályozza a légzés ritmusát, csökkenti az asztmásrohamokat, megnyitja a légutakat. A készülék rendkívüli hatással bír ezen a területen, amit már számtalan kutató, és gyakori felhasználó is megerősített.

(1) Fizioterápia lehet: gyógytorna, gyógymasszázs, hidroterápia, balneoterápia, gyógyvíz stb. A fizikoterápia során valamilyen konkrét, mesterséges energiát használunk fel a gyógyításra.
(2) A fizioterápia egy gyűjtőfogalom, amely a természetes energiákra épülő kezeléseket foglalja magába. Ide sorolunk minden olyan módszert, ami a nap, a víz, a levegő, a klíma erejét és a mozgás hatásmechanizmusát használja fel.
(3) A klimatoterápia a magaslati és fürdőhelyek természeti tényezőinek kihasználása gyógyítási célokra.

forrás: samozdrav.ru, webbeteg.hu, hazipatika.com

Iratkozzon fel az egészséggel kapcsolatos hírlevelünkre: 

A BLOGUNK LEGOLVASOTTABB CIKKEI

Miért érdemes beszereznem a Samozdrav légzőizom-erősítő? Gyermekek is használhatják a készüléket? Használhatja a család minden tagja ugyanazt a légzőizom-erősítő? Ágyban fekvő betegek is használhatják?

Hogyan enyhíthetőek az allergia okozta tünetek? Vajon mi okozza? Mikor beszélhetünk allergiáról?  Számos kérdés, mely sokakban felmerül. Cikkünkben igyekszünk részletesen megválaszolni a kérdéseket.

KÉPES ajánló

Cikkek, fontos információk a légzésről, a Samozdrav légzőizom-erősítőről, az egészségről!

Légzőizomtorna a tüdőgyulladás legyőzéséért

Manapság még a csapból is a COVID-19 szó folyik. Már mindenki tudja, hogy elsősorban a tüdőt támadja meg, és ha elég előrehaladott állapotban van, akkor akár tüdőgyulladást is...

A futás

Manapság a futás a testedzés elkezdésének egyik legnépszerűbb válfaja. Minden évben emberek ezrei kezdenek futni, komoly erőket befektetve a helyes futásmódszerek elsajátításába....

A leggyakrabban felmerülő kérdések a Samozdrav légzőizom-erősítővel kapcsolatban

Miért érdemes beszereznem a Samozdrav légzőizom-erősítő? Gyermekek is használhatják a készüléket? Használhatja a család minden tagja ugyanazt a légzőizom-erősítőt? Ágyban fekvő...

Hogyan enyhíthetőek az allergia tünetei?

Ha nyár, akkor vele együtt az allergiaszezon is megérkezik. Vajon mi okozza? Hogyan enyhíthetőek az allergia okozta tünetek? Számos kérdés, mely sokakban felmerül, főleg ebben az...

Samozdrav légzőizom-erősítő – 10 ok, amiért szüksége van rá

A Samozdrav légzőizom-erősítővel kapcsolatos legfontosabb kérdés természetesen az, hogy milyen előnyöket nyújt a használó számára. A cikkben összegyűjtöttük az előnyöket, egészen...